Az alapítvány Magyarország lemaradó térségeinek vizsgálatán keresztül végzett tehetséggondozást egyetemi hallgatók számára. Kutatótáborokat szerveztünk, majd az idő előrehaladtával ez kiegészült a telefonon megvalósítható adatgyűjtésekkel, adminisztratív adatbázis elemzésekkel. Egy-egy témához mentorokat kértünk fel, akik a megvalósításban vezették a hallgatókat.
A kutatótáborok kinőtték magukat és immár egyetemi keretek között zajlik a megvalósítása.
(VCA-KP-1-2026/4-000204)
Lezárult a balatoni gyermektábor mindkét turnusa
Idén nyáron két turnusban szerveztünk tábort Balatonszemesen, összesen 80 gyermek részvételével.
A kétszer négynapos program a közösségépítésre és játékos élményszerzésre épült. Ennek részeként a résztvevők a helyben lakó fiatalokkal közös sportfoglalkozásokon vettek részt, emellett szabadidős és közösségi programok (múzeumlátogatás, kirándulás, strandolás) töltötték ki a napirendet.
A támogatást felhasználva a programot két turnusra tudtuk bontani, így többen tudtunk részt venni a nyári programon. Köszönjük a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. támogatását.
Lezárult a táborunk
Július utolsó hetében rendeztük meg táborunkat, több mint 80 gyermek résztelével. Ezen felül a tábor megvalósításán együtt dolgoztak a budapesti, valamint a helyi közösségekhez tartozó önkéntesek.
A hét programját beszélgetések, sportfoglalkozások és csapatversenyek töltötték ki. A résztvevők nagy része visszatérő táborozó, így a program egyik legfontosabb hozadéka az évről évre megújuló közösség: a résztvevők a téli találkozón látják viszont egymást, a tábor pedig 2027-ben folytatódik.
A rendezvény a Nemzeti Együttműködési Alap támogatásával valósult meg.