Az alapítvány a 2022-es évet megelőzően Magyarország lemaradó térségeinek vizsgálatán keresztül végzett tehetséggondozást egyetemi hallgatók számára. Kezdetben kutatótáborokat szerveztünk, majd az idő előrehaladtával – és a koronavírus-járvány megjelenésével – váltanunk kellett a telefonon megvalósítható adatgyűjtésekre, adminisztratív adatbázis elemzésekre. Egy-egy témához szakértőket kértünk fel, akik a megvalósításban vezették a hallgatókat.
(VCA-KP-1-2025/4-001390-VAL)
Négynapos nyári sporttábort szerveztünk a Balaton parton, amelyen 40 gyermek vett részt. A program középpontjában a kézilabda állt: a résztvevők a helyi sportcsarnokban tartott foglalkozásokon és közös játékokon vettek részt, tapasztalt sportszakemberek szakmai támogatásával. A sportos elfoglaltságok mellett a gyerekeknek lehetőségük nyílt jövőjüket és életútjukat érintő beszélgetésekre is, amelyek a tudatos pályaválasztásban és a mindennapi élet kihívásainak kezelésében nyújtottak segítséget. A tábor így a csapatmunka, a sportszerűség és az egészséges életmód értékeit közvetítette, miközben új barátságokat és közösségi élményeket kínált – hozzájárulva a gyerekek személyes fejlődéséhez és a régió sportéletének fellendítéséhez.
A rendezvény részben a Városi Civil Alap támogatásával valósult meg.